CÉGTÖRTÉNET

A cég kis családi vállalkozásnak indult, kizárólag mezőgazdasági pályázatok írása volt a tevékenységünk.Mára már 8 fővel működik irodánk, és kibővült szolgáltatásunk köre.

A mezőgazdasági pályázatok mellett kereskedelmi, turisztikai, eszköz beszerzés, valamint telephely fejlesztéses pályázatokkal is foglalkozunk. A szolgáltatás keretében minden olyan tevékenységet vállalunk, amely a pályázati források sikeres elnyeréséhez vezet a személyes konzultációtól kezdve egészen a támogatási szerződés megkötéséig. Ügyfeleink önkormányzatok, egyházak, civil szervezetek, vállalkozások, szociális szövetkezetek. A pályázatíráson túl, könyvelési tevékenységet is végzünk egyéni vállalkozók és cégek részére.

Pályázati tevékenységünk

2014-2020-as időszakban 7.700 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatás lehívására lesz lehetőség, mely 40%-át közvetlenül mezőgazdaságra (VP) fogják kiosztani.A vállalkozások a közösségi forrásokhoz nyilvános pályázati kiírásokon keresztül juthatnak, így az esetek többségében a cégek a pályázat megírására és lebonyolítására tanácsadó céget bíznak meg.Magyarországon jelenleg közel 1.000 vállalkozás kínál pályázati tanácsadást, így joggal vetődik fel a kérdés kit bízzon meg ügyeinek vitelére? Általánosságban elmondható, hogy egy pályázati projekt megvalósítása és fenntartása általában 5-7 éves folyamat és ez idő alatt számos kapcsolódó jogszabály, így nyomtatvány, előírás változhat, melyet követni minden pályázati kiírásnál lehetetlen. Ezt felismerve néhány cég kizárólag szakirányu pályázati kiírással foglalkozik és azokban nyújt valóban naprakész szakmai segítséget ügyfelének!

Pályázatfigyelés

Amennyiben az érdeklődők igényt tartanak ezen szolgáltatásunkra, úgy elérhetőségeiket, adottságaikat és elképzeléseiket megadva azokat összevetjük a megjelenő pályázati lehetőségekkel, így megfelelő tájékoztatást tudunk nyújtani leendő pályázóink számára. Információink naprakészek, pontosak. Ügyfeleink részére az egyes felhívásokról kivonatot/tájékoztatót küldünk, melyek által áttekinthető, érthető képet kapnak a pályázatok legfontosabb paramétereiről.

Pályázatírás

Pályázatírás fix és sikerdíjas alapon történik. Az előminősítést követően, az ügyféllel történt személyes tanácsadás keretében tisztázzuk a pályázatok feltételrendszerét, tájékoztatást adunk a pályázatok elnyerésével járó kötelezettségek teljes köréről, majd az ügyfél lehetőségeit szem előtt tartva elkészítjük a pályázatok alapját képező pénzügyi és üzleti tervet. Ingyenes Pályázati tanácsadás Kollégáinkat már megjelent vagy várományos pályázatokkal is keresheti, akár konkrét vagy általános kérdésekkel

Projektmenedzsment

A sikeres pályázásnak csak kezdete a támogatás elnyerése. Projektmenedzsment szolgáltatásunk célja, hogy ne csak a pályázat elnyerése, de annak megvalósítása és üzemeltetése is sikeres legyen. Éppen ezért szolgáltatásunk keretében vállaljuk a pályázati projektek teljes körű menedzselését egészen a fenntartási időszak végéig.

Projektmenedzsment

A sikeres pályázásnak csak kezdete a támogatás elnyerése. Projektmenedzsment szolgáltatásunk célja, hogy ne csak a pályázat elnyerése, de annak megvalósítása és üzemeltetése is sikeres legyen. Éppen ezért szolgáltatásunk keretében vállaljuk a pályázati projektek teljes körű menedzselését egészen a fenntartási időszak végéig.

Partnereink

 

Elérhetőségünk